Zöldlámpa – Egy élet őszintén, egyszerűen

?Sosem voltam rajongó típus, nem voltam oda színészekért és zenészekért, ha megnéztem egy filmet, egy színdarabot, meghallgattam egy dalt, vagy tetszett, vagy nem. Nem az alapján döntöttem el, hogy szeretem-e, hogy ki játszik benne vagy ki játssza el. Matthew McConaughey-t sem azért csípem, mert hűmennyirejópasi, inkább valahogy mindig tetszettek a sztorik, amikben és a karakterek, akiket eljátszott.

?Sokan jót nevettünk a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? vagy a Bolondok aranya képkockáin, a Mielőtt meghaltamban nyújtott alakítását csak lestük tátott szájjal, a True Detectives sorozatban megformált nyomozót pedig sokáig nem értettük – aztán megszerettük. És ez csak egy pár film a hosszú-hosszú sorban.

?Aztán jött 2020 decembere és jött a Zöldlámpa. Amikor először szembejött, kérdés sem volt, hogy elolvasom-e. Aztán szépen kiderült, hogy az a fajta könyv, amit nem lehet letenni (legalábbis én majdhogynem egy szuszra olvastam el). Matthew McConaughey összeszedte több, mint 30 év naplóbejegyzéseit és hangfelvételeit, majd összegyúrta egy nagyon kerek kis sztorivá. Most, hogy másodszor olvastam el, még mindig azt mondom, jól tettem, hogy levettem a polcról.

?Sok jó és rossz kritikát kapott az írás, nyilván nem egy Háború és béke, de nem is ez a célja. Igen, sok általános dolog van benne és olyan frázisok, amiket már rengetegszer hallottunk, de mégis van benne valami… Úgy gondolom, érdemes elolvasni, hiszen mindnyájan tudunk belőle valamit kivenni, megszeretni, és akár tovább vinni. Mert ez a könyv is egy bizonyíték arra, hogy minden lehetséges, hogy bármit elérhetünk.

?Nyolc fejezetnyi élet, emlékezés, gondolat, tanítás. Egy bonyolult, ám mégis egyszerű élet története, mondanivalója és tanulságai, zseniális egyszerűséggel megírva. Nehéz kiemelni belőle bármit is, ám úgy döntöttem, mégis megkísérlem és minden fejezetből kiragadok egy részt, ami adott valamit.

?És le kell szögeznem, nem (csak) azért jó olvasni ezt a könyvet, amit mond, hiszen tényleg tele van általános dolgokkal, mindegyikünk életében jelen lévő problémákkal, helyzetekkel és érzésekkel. A hangsúly azon van, ahogyan elmeséli az életet. És egyébként lehet, hogy sokan azért is tudunk vele azonosulni, mert talán egy kicsi rólunk is szól.

?És hogy mit jelent a zöldlámpa? Azt, hogy haladjunk. „Ez a könyv arról szól, hogy hogyan kapjunk el minél több igent a nemek világában és hogyan ismerjük fel, amikor egy nem igent is jelenthet. Ez a könyv a zöldlámpákról szól és annak tudatosításáról, hogy a sárga és a piros is előbb-utóbb zöld lesz.

”?? ????? ??? ??̈??́????? ?́? ??? ?? ????, ???? ?? ??????. „?????́?” ?? ? ??́????, ???? ???????́? ???? ?? ? ?????̈????, ???? ?? ?́???́??????, ????, ???? ??? ?????? ?́? ????, ???? ?????? ??????́?.

? ????̋ ??́?? – ?????́????????
„Szerető családból jövök. Talán nem mindig kedveltük egymást, de mindig szerettük. Ölelkeztünk, puszilkodtunk, birkóztunk, verekedtünk. Nem tartottunk haragot. (…) Noha a felszínen talán kicsit kérgesek vagyunk, pontosan tudjuk, hogy ami minket csiklandoz, az másnak gyakran fáj – mert akár boldogulunk vele, akár tagadjuk, mi adjuk meg magunkat utoljára a balszerencsének.”
???????́?: ?? ???????? ???, ?????? ???

? ??́????? ??́?? – ???????́??? ? ??????????́????
„És miközben kezdtem bekattanni, azt mondogattam magamnak, hogy azért vagyok ott, mert meg kell tanulnom valamit, hogy van ebben jó is, hogy át kell jutnom a pokol túloldalára, és át is jutottam. Árnyék nélkül a fényt sem tudjuk igazán megbecsülni. Meg kell tántorodnunk, hogy meg tudjuk vetni a lábunkat. Jobb ugrani, mint zuhanni.”
???????́?: ?????? ??? ?̈??????! ?????? ??? ? ????́?????? – ????́? ??́?? ?́? ?̋???!

? ???????? ??́?? – ??̈?????? ?́? ????́??́???́?
„A ritkán járt út talán nem földút; egyeseknek talán az autópálya.Robert Frostnak igaza volt, a ritkán járt úton múlhat minden.De nem feltétlen azon a legkisebb a forgalom.Talán csak személy szerint mi jártunk rajta keveset.Az introvertált menjen ki a házból, ismerkedjen a világgal és az emberekkel.Az extrovertált maradjon otthon és olvasson könyvet.Néha ki kell mennünk oda.Néha be kell mennünk oda.Néha a ritkán járt út egy magányos csapás.Máskor a zsúfolt metró.”
???????́?: ??́?? ??́??? ?́? ??????? ??????́!

? ???????? ??́?? – ? ?????̋????́? ??̋??́?????
„Ha benne maradunk a folyamatban, önmagunkban, a csinálás örömében, sosem fogunk lefagyni a célnál. Miért? Mert nem a célvonalra gondolunk, nem az órát nézzük, nem magunkat figyeljük az óriás kivetítőn. Valós időben teljesítünk, ahol a hozzáállás maga a cél és nincs gólvonal. (…) Nyúlj messzebbre, legyen halhatatlan célvonalad, és váltsd a piros lámpát zöldre, mert a tető emberi találmány.”
???????́?: ???? ??, ???? ??́??? ???? ??́!

? ?̈??̈??? ??́?? – ?́? ????? ???????
„Az emberek nem jó vagy rossz vitákat próbálnak megnyerni. Egymást próbálják megérteni. Ami nem ugyanaz.”
???????́?: ?? ?́??́?????́?????????́???? ?́? ?? ????????́???? ???????? ???????????? ???.

? ??????? ??́?? – ??? ? ???́???????̋ ?????? ? ??́??, ? ??́? ?????? ? ???́???????̋?
„(…) egyik élet vége, egy élet megtartása, egy új köszöntése -, ez a három dolog megrázza az embert, tisztánlátást eredményez, emlékeztet a halandóságra, és ezzel bátorságot ad, hogy keményebben, erősebben és igazabban élj. E három dolog hatására felteszed magadnak a kérdést:- MI SZÁMÍT?E HÁROM DOLOG HATÁSÁRA FELISMERED:- MINDEN.
”???????́?: ?????? ????????, ?????? ???́, ?????? ????, ?????? ??̈???́??? ???́??́?. ???? ??????̋? ???? ?? ?́??? ??, ???.

? ??????? ??́?? – ??́?? ??́???, ??́????? ? ??????
„Mi nekem a siker? Ezt kérdezgessük magunktól. Mi neked a boldogulás? Mi a te relevanciád? A válasz idővel változhat, ami rendben van, de tedd meg magadnak a szívességet: akármi a válasz, ne tégy olyasmit, ami veszélyezteti a lelkedet. Azt helyezd előtérbe, aki vagy, aki lenni akarsz, és ne tölts időt semmivel, ami ellenkezik a jellemeddel. (…) Az élet nem népszerűségi verseny. Légy bátor, válaszd a dombot, de előbb válaszold meg a kérdést: Mi az én dombom?”
???????́?: ????́???? ??? ? ??́???! ??̈??̈???? ?????? ????? ?????, ???? ??́???

? ????????? ??́?? – ?́?? ??? ?? ?̈??̈???́??? ????
„Számunkra, akik túléltük, relatív, hogy mikor és hogyan látjuk majd a hasznát annak, amin átmentünk ezekben a vészterhes időkben. De ha külön-külön mind azon dolgozunk, hogy a változásokból egy értékközpontúbb és igazságosabb holnap legyen, a piros lámpás 2020-as év az élet visszapillantó tükrében elkerülhetetlenül zöldre változik, és talán az egyik legszebb időszaknak látjuk majd.”
???????́?: ????́?? ??? ?????? ??????́? ?????????? ???, ???? ??? ????? ?????, ??? ????? ?????́?.

„RELATÍVAN ÉLÜNK. AZ ÉLET AZ ÉLETRAJZUNK. AZ A MI TÖRTÉNETÜNK ÉS A DÖNTÉSEINK A FEJEZETEK. TUDUNK ÚGY ÉLNI, HOGY ELŐRE TEKINTVE NÉZÜNK VISSZA?”

Mint a legtöbb weboldal, az antonynelly.com is használ sütiket az oldalon. Bővebben a sütikről

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás