Napok, de lehet, hogy inkább hetek óta formálódik bennem néhány gondolat erről a témáról.
Nem élek mintaéletet. Nem vagyok tökéletes. Nincs mintacsaládom, nincs saját házam/lakásom, nincs még férjem és gyerekem, 36 éves koromra nem lettem milliomos és nem váltottam meg a világot. És persze ez néha frusztrál. Néha stresszes vagyok miatta. Néha elgondolkodom, hogy vajon elértem-e egyáltalán valamit… És eszembe jut az is, hogy vajon ezzel kinek is akarok megfelelni. Köszönjük mai modern társadalmunknak, hogy sokszor fontosabb, hogy mennyi pénzed van, vagy milyen lakásod, milyen munkád, milyen ruhád, mint az, hogy mit érzel és mennyire vagy jó ember.
És bármennyire sokat dolgozik az ember a megfelelési kényszerén, a „nem vagyok elég jó” sztorin, néha akaratlanul is feljönnek ezek a negatív gondolatok és érzések.
De most arra vállalkozom, hogy ezen az íráson keresztül kicsit megforgatom a negatív gondolataimat és megmutatom magamnak és nektek, hogy mi is az, aminek igazán fontosnak kéne lenni az életünkben.
Nincs családom. Mármint „sajátom”. Nincs férjem és gyerekem, és az a helyzet, hogy ezzel nincs is semmi gond. Nem vagyunk egyformák. Hívtak már vénasszonynak, mondták már, hogy még van két-három jó évem, aztán vége és a többi… Őszinte leszek, 9 évig éltem egy bántalmazó kapcsolatban, és azt gondolom, hogy jó döntés volt nem anyává válni ezalatt az idő alatt, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy én szó szerint majdnem beleheltam abba a kapcsolatba, vajon emberi lett volna-e kitenni egy gyermeket ennek… Ugye, hogy nem? És az a helyzet, hogy ez egy nő életében elég nagy döntés, így persze én sem szülnék bármelyik férfinak gyereket, csak azért, hogy elmondhassam, van gyerekem… Ez annál egy sokkal fontosabb döntés… És hidd el, eljön az a pont, az a férfi (vagy az a nő), az az érzés, amikor tudod, hogy ő az.
Nincs saját lakásom, néha nyilván zavar, de már nem annyira, mint régen. Évekig „haragudtam” a szüleimre, hogy nem hagytak rám semmit, hogy nem mondhatom el, hogy ez a ház vagy lakás az enyém, mert láttam, hogy körülöttem mennyien vannak könnyebb helyzetben, a szüleik már főiskolás korukban lakást vettek nekik, vagy autót vagy százezreket fizettek a havi kiadásaikra… És? Változtatni nem tudok rajta, így nézem egy másik oldalát. Örököltem jóságot, bölcsességet, kitartást, tehetséget, emberséget, szeretetet és hitet abban, hogy fontosabb, ami a szívemben van, mint ami a zsebemben…
Nem kerültem vezető pozícióba egy jól menő cégnél, de nem is kell nyolctól négyig egy irodában ülnöm és olyan emberek között lennem, akik utálják a munkájukat – mert sajnos mai világunkban elmondható, hogy sokan nem szeretik, amit csinálnak, csak azért dolgoznak ott, ahol, mert muszáj… Váltottam és nem bántam meg. Lehet, hogy nincs ott a nevem és a nagyon magas pozícióm egy ajtón, de ott van sok olyan emberben, akikhez szóltam egy jó szót, akiket megszólítottam egy írással, akiknek segítettem, akikre rámosolyogtam és akik ettől elhitték, hogy az ő életük is lehet jobb és hogy a boldogság érzése többet ér, mint bármi más…
Hosszú évek kellettek hozzá, hogy tíz alkalomból mondjuk már csak egyszer nézzek úgy tükörbe, hogy ’Úristen, hogy nézek ki’. Nem vagyok hurráoptimista, nekem is vannak rossz napjaim, van, amikor én sem látom magam olyannak, aki szívesen megy ki az utcára és vannak órák, amikor szívem szerint elbújnék a világ elől. És meg is teszem. De már nem ostorozom magam. Már nem bántom magam annyit, mint régen, mert nem vagyok rossz. Nem vagyok kevés. És hogy miért? Mert már nem hasonlítgatom magam minden pillanatban másokhoz. Mert nincs értelme. Én sosem leszek Te és Te sosem leszel én. Én én vagyok. És megtanultam úgy tökéletes lenni, hogy pontosan tudom, hogy korántsem vagyok tökéletes.
De vannak tökéletes pillanataim, perceim, óráim, napjaim, amik boldoggá tesznek. Mert semmi nem fontosabb. Az számít, hogy tudom-e azt mondani, hogy szeretem az életemet és tudom-e élni a napi boldogságperceket. Hogy tudom-e élvezni, amit ad az élet és tudok-e őszintén örülni, hinni és szeretni. Közhely, de az élet tényleg rövid. Nem éri meg nem élni. Hidd el, van annyira fontos az élet, hogy ebben a rohanó világban ráérj egy kicsit. Ráérj élni. Hinni. Szeretni. Ölelni. Boldognak lenni. Mert semmi más nem számít.
• P.R. •