Hello, Tavasz!

Végre süt a nap. Végre nem kell nagykabátban járni. Végre tovább van világos. Végre. végre, végre itt a jó idő. Végre jöhet a megújulás.

Persze, lehet mondani, hogy oké, de kijárási korlátozás van és nem ülhetünk ki egy teraszra (és a többi kifogás), de egy biztos, az, hogy kimenjünk sétálni egy kicsit, nem a járványhelyzettől függ. Igen, megszoktuk, hogy be vagyunk zárva. Ahogyan azt is, hogy 20 óra nulla nullára a lakásban kell lenni. Nekem sem könnyű. Én éveken át minden estémet egy kis sétával zártam, de nem este nyolckor, hiszen ilyenkor legtöbbször még dolgoztam/dolgozom. Ám most, hogy tényleg megjött a jó idő, eldöntöttem, márpedig nem csak kint lesz tavasz.

Hanem bent is. Bennem is.

A szervezetünk a hosszabb és melegebb napok miatt egyre kevesebbet termel a melatonin nevű alváshormonból, viszont egyre több endorfint választ ki – tudjátok, ettől vagyunk boldogok. A kék ég, a tavaszi virágok illata, a napsütés és a madárcsicsergés pozitívan hat erre a folyamatra. És itt jön a lényeg. Ezeket a dolgokat, a természet ezen változását magától értetődőnek vesszük. Nap nap után, évszak évszak után. De mi lenne, ha egy kicsit jobban odafigyelnénk? Ha szánnánk naponta tíz-húsz percet arra, hogy figyeljük a madarakat, a fákat, a növényeket vagy ahogy az ablakon beszűrődő napfény játszik a falakon, nem csak egy megszokott folyamat lenne a tavasz, hanem észrevennénk, hogy ez bizony egy igazi csoda.

❓És hogy hogyan lehet nem csak kívül, de belül is tavasz?

Hoztunk néhány tippet, hogy egy kicsit mosolygósabban, boldogabban, felszabadultabban teljenek a napok.

Séta ?‍♀️?‍♀️?‍♀️ Nem győzzük hangsúlyozni – ahogy a szakemberek sem –, hogy napi 15 perc sétának mennyi pozitív hatása van. Erősíti a szívet, hiszen már a kis intenzitású mozgásfajták is segítik ideális szintre hozni a vérnyomást, csökkentik a koleszterinszintet. Megnöveli a tüdőkapacitást, hiszen megdolgoztatja a tüdőnket, mivel az izmoknak is oxigénre van szüksége. Már napi 15 perc séta is növeli a csontsűrűséget és az ízületek egészségére is pozitív hatással van. Ha valakinek tartásproblémája van, a séta azon is segít, hiszen jól edzi a törzs és a láb izmait. A napi mozgás különösen jól edzi a testtartásunkért felelős, úgynevezett tónusos izmokat, mint a törzs vagy a láb izmait. Sokat ülsz monitor előtt? A szemednek is jót tesz a séta, mert nemcsak a közvetlen környezetedet figyeled, hanem a távolabbi eseményeket is. És hogy miért sétálok én esténként is? Mert az esti séta jelentős mértékben javítja az alvás minőségét. Kutatások kimutatták, hogy már napi 15 perc séta elég ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat testileg, lelkileg és szellemileg is. Tehát a séta erősít: a testedet, az agyadat és a lelkedet is.

Hordjunk színeket! ??????⚪️?⚫️ Én, személy szerint – mint oly sokan mások – szeretem a fekete ruhákat, könnyű őket kezelni, bármihez jók és segítenek abban, hogy a felesleges kilók kevesebbnek látszanak. De nem szabad átesni a ló túloldalára. A ’csak fekete’ nem valószínű, hogy segít a hangulatunkon, és azt gondolom, mostanában eleget burkolóztunk már sötétbe – nem csak konkrétan, hanem átvitt értelemben is. A mai világban a színekben és ezek összeállításaiban nincs tabu, bármi jó bármivel, persze a saját ízlésünk, korunk meghatározhatja, meddig megyünk el. Én valamelyik nap a lent látható virágos blézert választottam, fekete nadrággal, így nem is volt sok és még munkába is megfelelőnek bizonyult. Úgy döntöttem, mostantól nem fogok csak sötét ruhadarabokat hordani, mert alapvetően meghatározzák a hangulatot. Színes pólók, nadrágok, pulóverek, kendők, ékszerek – bármi lehet, de mindennap lesz legalább egy olyan, ami színt hoz az életembe.

Tudatosság, önszeretet ?
Tavasszal nem csak a természet, hanem mi magunk is megújulunk. Ennek első lépése az, hogy tudd, mire van szükséged, mire vágysz, mi csal mosolyt az arcodra, mi tesz boldoggá. Vagyis fontos, hogy figyelj magadra! Az unalmas, szürke napok után mindenkinek nehéz átkapcsolni, olyan ez, mintha egy új időszámítás kezdődne. Fontos, hogy megéld a tavasz minden pillanatát úgy, ahogy neked a legjobb. Ülj ki az erkélyre, napoztasd az arcod, szívd be a friss levegőt, hallgasd a madárcsicsergést, ölelgesd a fákat, sétálj, vagy pattanj bringára! A lényeg, hogy érezd jól magad! Biztosan volt télen olyan, amikor azt mondtad magadnak: ’Ha megjön a jó idő, ezt vagy azt fogom csinálni.’ Emlékszel, mi volt az? Most csináld azt! Szerezz magadnak örömet!

A tavasz erről szól: hogy újra megtanuljunk beleszeretni a természetbe, a napsütésbe, önmagunkba, az életbe.

• P.R. •

Mint a legtöbb weboldal, az antonynelly.com is használ sütiket az oldalon. Bővebben a sütikről

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás